Területe: 6 HA bekerített terület VPOP előírásoknak megfelelően, 1,8 %-os beépítettséggel. Irodaépület, tartálypark, kamion töltőszigetek, vasúti lefejtő, Iparvágányok, szivattyúpark, földalatti tűzoltóépület, csapadék és csurdalék elvezető hálózat, szilárd betonozott útburkolat, valamint elektromos vezérlőhálózat és szekrények találhatók. Ezen épületek és tárgyak a legújabb előírásoknak megfelelnek, és minden engedéllyel rendelkeznek mely a működéshez szükségeltetik.
(Teljesen friss engedélyek !) Eredeti építés éve 1995.
Megközelíthetősége:
A város délkeleti iparzóna részén fekszik és a keleti ipartelepi út köti össze a (Szeged Pécs Budapest) elkerülő úttal úgy, hogy a város forgalmát nem érinti. Vasúti megközelítés saját iparvágányon mely a területen belül Y elágazással két pályára oszlik. Vízi megközelítés Baja kikötő ahova közúton és a
saját valamint közforgalmú vasúti pályán is elérhető. ( 4 km).
A tartályok állapota kívülről és belülről egyaránt kifogástalan.
Túltöltés ellen védett elektronikus gátlóval.
Benzines tartályok Hectronic szintjelzővel a gázolajos tartályok MTS
szintjelzővel vannak szerelve és 5 ponton mérik tartályonkénti hőmérsékletet.
Tartályok
Betárazás:
Vasúti lefejtőről egyszerre 2 vagon fejthető 100.000 liter / óra átfolyással.
Saját területen max. 24 vagon mozgatható egyidejűleg. Ugyanezek a paraméterek jellemzők a vasúti betárazásnál is.
Kitárazás:
Kamion töltőszigetről történik, egyszerre max. 5 kamion tölethető 60.000 liter / h átfolyással
I. sziget vegyes mely gázolaj és benzin töltésre is alkalmas.
II. sziget gázolaj töltésére szolgál.
III. IV. V. sziget benzin töltésére alkalmas
Vasúti lefejtőállás
Töltést vez. és ell. műszerek
Nyitó-záró szelepek, átfolyásmérő
Csövek, kábelek
A kamionba történő töltés automatizált mely chip kártyával indítható és külön töltőszemélyzetet nem igényel.
A töltőszigetek digitális átfolyásmérésűek Hectronic kimérőkkel vannak felszerelve és Civacon Liberte 8500 földelésellenőrző és túltöltésgátlóval kiegészítve.
Elektromos ellátás:
I. betáp 3 x 160 A
II. betáp 3 x 80 A
Nagyfeszültség és törpefeszültség vezérlő (Mitsubishi) box
A tárazó működtetése főként az irodai vezérlőteremből történik, ahol egy helységen belül helyezkedik el a vizionális megjelenítő rendszer a számlázó és készletnyilvántartó valamint a VPOP által igényelt online kapcsolattartás. Itt látható az összes tevékenység egy monitoron megjelenő folyamatábrán valamint az ipari kamerákon.
Világítás, éjszakai műszakra is alkalmas mozgásérzékelő és ipari kamerákkal.
A vision rendszer mindenről részletes ábrát mutat, és ezzel egyidejűleg továbbítja az adatokat a készletnyilvántartásnak. Ez a jelenlegi legmodernebb technikával párosul, ami annyit jelent, hogy szinte távvezérléssel is működtethető az interneten keresztül.
Iroda és Szociális helység
A hagyományos építési módon kialakított, alagsoros, földszint + tetőtér beépítéses, nyeregtetősre kiépített épület életkora 12 év.
Az alagsorban található kétállásos garázs gépjárművel, kiépített betonrámpán közelíthető meg. A szintek közötti személyközlekedést belső lépcsőház teszi lehetővé. A vizes helyiségek oldalfalazata csempe burkolatú.
Az alagsor garázsfunkciót szolgál és főként tároló helyiségeket foglal magába. A földszinten található helyiségek irodák céljára készültek. A tetőtérben szobák és szociális helyiségek találhatóak.
Alapozás: beton sávalap
Falazat: falazott, belül vakolt, festett, kívülről kőporozott, tégla anyagú.
Födém: alulról vakolt fafödém, teherhordó V.B. födémpanel, belmagassága 2.3-2.7 m